+36 1 309-7700
tanfolyamok@rmda.hu

Győztesek Blogja

Fejben dől el – mentális felkészülés
8 jún 2018

Fejben dől el – mentális felkészülés

//
Comments0

Sokszor halljuk, hogy fejben dől el. Sőt, biztos már meg is tapasztaltuk, hogy a valóságban mekkora szerepe van legyen szó akár egy versenyről, tárgyalásról, vagy projektről. Épp ezért szeretnénk most külön foglalkozni a mentális felkészüléssel.

Aktualitás pedig, hogy tegnap (2018-06-07) vettünk részt Dr. Lénárt Ágota (Tanszékvezető egyetemi docens, a Semmelweis Testnevelési és Sporttudományi Kar Pszichológia Tanszékének vezetője, a magyar olimpiai csapat sportpichológusa) mentális felkészülésről szóló előadásán Siófokon a Vezető Informatikusok Szövetségének rendezvényén.

Megpróbáljuk rövid összefoglalni a témát, és adni pár hasznos és gyakorlatias tippet, amit könnyen tudsz majd alkalmazni:

Mentális tervezés – mint a mentális felkészülés első lépése

Egy versenyhelyzetre – legyen szó tényleges sporteseményről, vagy az üzleti életről – fel kell készülni a megfelelő edzéssel, vagy épp egy ütős prezentációval. Milyen lépései vannak a mentális felkészülésnek amit, ha szem előtt tartsz, akkor könnyen tudsz fókuszálni és a jobb eredmények sem maradnak el:

Elképzelés

Minden nagy siker első lépése, hogy elkezdesz ábrándozni valamiről. Az elképzések az első lépés. Először csak tudod, hogy van valami, amire vágysz, aztán ez a nagy megfoghatatlan elképzelés egyre jobban körvonalazódik. Megfogalmazódnak a célok.

Legyen terved – nem egy, hanem több

A következő lépés ahhoz, hogy a célok elérhetővé váljanak a tervezés. Fontos, hogy nem csak egy terv kell. Az élet kiszámíthatatlan, ezért több kimenetelre is fel kell készülni – legyen A/B/C terved. Ne sajnáld a tervezésre az időd – ez megalapozza a sikert és sok kellemetlenségtől óvhat meg.

A tervezés és az A, B, C terv készítése és azok elképzelése, fejben többszöri végiggondolása, „lejátszása”, azért is járul hozzá a sikerhez jelentősen, mert az egyébként akár stresszesnek is mondható szituációkban ismerős helyeztet teremt az agynak. Az ismerős helyzetben az agy automatikusan tudja, hogy mik a megfelelő válaszreakciók ez pedig felkészültséget, magabiztosságot eredményez, és csökkenti a szorongást. Kevesebb szorongás – jobb teljesítmény.

Tipp!
Ismerős helyzetet nem csak vizualizációval tudsz előállítani, hiszen sok olyan tényező, amit nem tudsz befolyásolni, de meg tudsz ismerni – fel tudod térképezni. Készíts előzetesen egy SWOT analízist – nézd meg, hogy az adott a szituációban mik lehetnek a gyenge pontok, az erősségek, a veszélyek és a lehetőségek – legyél felkészült!

Hibajavítás és csúcsteljesítmény

Azzal tisztában vagyunk, hogy nem minden sikerül/ sikerülhet elsőre. A hibákon azonban nem bosszankodni kell, hanem tanulni belőlük. De hogyan? Ez a jó kérdés…

A mentális felkészülés szerves részét képezi a folyamatos értékelés. Mindenki azt várja, hogy minden egyes újabb próbálkozásra egyre jobban fog menni. Ez nem igaz, hiszen akkor egy idő után a győztes csapat már csak győzne, és a gyakorlott üzletembereknek is csak sikeres tárgyalásai lennének. De tudjuk, hogy ez nem így van. Mi ennek az oka, és mit tehetünk, hogy a legjobbat hozzuk ki belőle? Lássuk:

Megfelelő hozzáállás

A hibák pontos felismerése és folyamatos javítása, kontrollálása jó. Ezeket az apró botlásokat viszont nem szabad kudarcként megélni. Ennyi munkával az adott körülmények között ezt tudtad elérni. Ha mást akarsz elérni, máshogy kell csinálnod, többet kell beletenned.

Edző szerepe
A hibajavításban és a folyamatos fejlődésben az edzőnek kiemelkedően fontos szerepe van. Az edző az, aki külső kontrolként iránymutatást tud adni, és aki a megfelelő instrukciókkal és a helyes példa bemutatásával ösztönözni tud.

Tipp!

Az agynak sokkal nehezebb egy negatív tiltást átfordítani cselekvése, megvalósításra, mint egy pozitív cselekvést.

Példa:
Nem dohányzok!  helyett Leszokok!
Nem eszek több csokit! helyett Sok zöldséget eszek!
Nem idegeskedek! helyett Nyugodt maradok!

A hibajavítás margójára – a bal lábbal keltem fel effektus
Nem minden nap egyforma és nem tudunk minden nap csúcsteljesítményt hozni.
Mit tehetünk annak érdekében, hogy a csúcs napon elérjük a csúcsteljesítményt?
A kulcs sok esetben a mentális átállás – mentális képek, amelyek rutinokká válnak. Így ki tudjuk agyunkat zökkenteni az adott napi hangulatból – hiszen az agyunk könnyen átáll a már megszokott rutinos nyerő menetrendre.

Belső kontroll – felelősség vállalás – döntési szabadság

A mentális felkészülés fontos szerepe ennek a hármasságnak a felismerése is. A belső kontroll csak akkor tud jól működni, ha valóban felelősséget vállalunk a tetteinkért. Ez azonban csak akkor várható el, ha az adott cselekvés saját döntésen alapszik, vagyis, ha minden helyzetben megmarad a választási lehetőség.
Ne feledd mindig van választásod!

Relaxáció – pihenés

Mentálisan csak akkor tudod a maximumot hozni, ha nem vagy túl fáradt. Épp ezért nem tudjuk elégszer hangsúlyozni, hogy mennyire fontos a valódi pihenés.

Leave a Reply